Dr. Balog Ádám

Okleveles közgazdász diplomáját 2003-ban a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán szerezte. 2005-ben a Community of European Management Schools International Management mesterszakán diplomázott. Jogi végzettségét 2007-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerezte.

Pályafutását 2002-ben a GE Tungsram Lighting Zrt-nél kezdte, ezt követően, 2003 és 2010 között a PricewaterhouseCoopers (PwC) tanácsadó cégnél dolgozott. 2010-től a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkárként vett részt a magyar adórendszer reformjában. 2013-tól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke lett és a Monetáris Tanács tagjává választották. 2015 és 2020 között az MKB Bank elnök-vezérigazgatója, valamint az időszak nagy részében az igazgatóság elnöke volt. 2020 júliusától 2022 májusáig az Opus Global Nyrt. igazgatóságának alelnöke. Vezető tisztségviselőként elnöki szerepet töltött be az MKB Pannónia Alapkezelő Zrt. és a Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatóságában. Felügyelő bizottsági tagja volt a Status Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt-nek és az Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt-nek. Számos állami és magántársaság igazgatóságában vagy felügyelőbizottságában dolgozott, beleértve például a MÁV csoportot és a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséget.

Jelenleg a Platina Capital Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. igazgatóságának elnöke, a Rheinmetall Hungary Zrt. igazgatóságának tagja, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja, Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke, a BVSC-Zugló Közhasznú Egyesület elnökségi tagja, a Magyar Közgazdasági Társaság Kelet-Közép-Európa Szakosztályának elnöke.