DR. KŐRÖSI MÁRIA

egyetemi docens,
a Széchenyi Társaság elnökségi tagja

Tanulmányait Budapesten végezte. Első diplomáját az ELTE Bölcsészettudományi Karán filozófiából szerezte, majd következtek a többiek, a természettudományok, a gazdasági földrajz. Egyik értékes területe a politikai földrajz, és közben a pszichológia, az etika, már nemcsak itthon.
A képzés, a továbbképzés mai napig kötelező számára.

A Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetében tudományos munkatárs, az itt eltöltött időszak alatt ismerkedett meg a politikai földrajzzal, mely tudományos munkásságának kiemelt területévé vált. Több hazai és külföldi egyetemen tanít, számos tudományos és közéleti tevékenység közepette egyetemi tankönyveket, jegyzeteket ír, de az irodalom is helyet szerepet kap az életében.

A Budapesti Műszaki és Társadalomtudományi Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi karának hallgatói képviselete által számára adományozott díjra a legbüszkébb. A Széchenyi társaságnak 1993-tól aktív tagja, évek óta elnökségi tag.

2003 óta van jelen a médiában. A rádióban többször kérték fel kommunikációs szakértőként és riport alanyként, majd a televízió következett, ahol riport alanyból lett szerkesztő, műsorvezető. Elismert szaktekintélyként tartják számon a döntően honi marketing és menedzmsent, valamint a kommunikáció tanáraként, előadójaként. Tankönyvei az 1980-as évek elején kuriózumként jelentek meg a BME-n. Erdélyben is. 2016-ban az Óbudai Egyetem Bánki Kara a Díszpolgár címmel jutalmazta.